Pecások oldala

Leírása:

  Oldalról lapított, magas testű hal. Testhosszúsága 2-2,5-szerese a legnagyobb testmagasságnak.
Feje a testhez képest kicsi, csúcsba nyíló szája körül nincsenek bajuszszálak. A hátúszóban III-IV kemény és 14-19 osztott úszósugár található. A leghátsó kemény sugár ún. bognártüskét alkot, amelynek fogai viszonylag nagyok, ritkábban állóak, mint a kárásznál. A hátúszó szegélye egyenes, közepén homorú. Az egyenes szegélyû farok alatti úszóban II-III kemény és 5-6 osztott sugár található. A farokúszó mélyebben bemetszett, mint a kárásznál. Pikkelyei nagyok, az oldalvonal pikkelyszáma 27-34. Az elsõ kopoltyúíven 39-50 tüske található, hashártyája sötét színû.
Háta sötétzöldes színû, oldalai ezüstös csillogásúak. Páratlan úszói sötétebb, páros úszói világosabb szürke színûek.
  A kelet-ázsiai formából kitenyésztett aranyhal testalkata és színe lényegesen eltér a fentiekben leírtaktól. Tekintettel elszigeteltségükre, a magyarországi aranyhalállományok ismertetésével itt nem foglalkozunk, de felhívjuk a figyelmet WIESINGER (1975)* leírásaira.

Elterjedése:

  Mióta bebizonyosodott, hogy a korábbi irodalomban önállóan tárgyalt két alfaj (C. c. auratus és C. a. gibelio) azonos (HENSEL 1971), az ezüstkárász kelet-ázsiai és nyugati formáját különböztethetjük meg.
  A kelet-ázsiai formából tenyésztették ki az aranyhalat, amely díszhalként napjainkig már valamennyi földrészre eljutott és a megfelelõ vízterületeken hosszabb-rövidebb ideig önfenntartó állományt is kialakított.
  Más okokból, de a nyugati forma pontos földrajzi elterjedését is nehéz meghatározni. Természetes elterjedési területét az Amur vízrendszere, Szibéria és az Aral-tó vízgyûjtõje, valamint a leginkább elfogadott nézet (BERG 1948/49)* szerint Kelet-Európa alkotja.
  A természetes elterjedési terület nyugati határának megállapítása olyan elméleti jelentõségû probléma, amelyre talán sohasem kapunk biztos választ. Egyes források szerint az ember már a korai középkorban megkezdte e halfaj terjesztését, másrészt az utóbbi évtizedekben gyors ütemû természetes terjeszkedésének is tanúi lehettünk. Bonyolítja a helyzetet, hogy a halászság általában nem különböztette meg a kárásztól, így korábban nehezen volt követhetõ természetes terjeszkedése. Hazánkból - részben HECKEL-re hivatkozva - HERMAN OTTÓ (1887)* kövi kárász néven tárgyalta, leírása azonban ellentmondásos volt, és az egyes vízterületekrõl adott halfajjegyzékekben sehol sem említi, hogy találkozott volna e hallal. Tény, hogy 1954-ben tógazdasági hasznosításra - nem kellõen átgondolva - Bulgáriából importáltunk ezüstkárászt, de mai ismereteink szerint ez csak hozzájárult a faj egyébként megállíthatatlan gradációjához, amelyet hazánkban a 60-as évek óta tapasztalunk. Jelenleg Európában már csak Írország, Skócia, a Skandináv-félsziget északi és keleti része, Normandia, Dél-Olaszország, Dalmácia és a Pelopónniszosz tekinthetõ az ezüstkárásztól mentes területnek.
  Az elvadult aranyhalak (kelet-ázsiai ezüstkárász forma) hazai elterjedésérõl a WIESINGER (1975)* által közölt adatok felülvizsgálatra szorulnak az élõhelyek megváltoztatása miatt.

Biológiája:

  Élõhelye némiképpen hasonló a kárászéhoz. Kedveli a lassú folyókat, csatornákat, a holtágakat, halastavakat, víztározókat. A természetes tavak közül azokat részesíti elõnyben, amelyek eutrof jellegûek, de még nem mocsarasodtak teljesen el. Az igazi mocsarakban - ellentétben rokonával nem telepszik meg. Úgy tûnik, hogy vizeink rohamos eutrofizációja egyre inkább növeli az ezüstkárász rendelkezésére álló életterét.
  Ivarérettségét 2-3 éves korban éri el. Szaporodás-biológiája rendkívül érdekes, hazai halaink közül az egyedüli olyan faj, amelynek teljes állománya gyakorlatilag kizárólag ikrás egyedekbõl áll. (A tejes ezüstkárászok hazai elõfordulásával kapcsolatos szórványos jelzések még bizonyításra szorulnak.) Az ívásra érett ikrások más halfajokkal - ponttyal, bodorkával, vörösszárnyú keszeggel - ívnak össze, "kakukk-módra" csempészik ikráikat azok fészekaljába. Az idegen halfajtól származó sperma behatol ugyan az ikrába, de azt csak fejlõdésre serkenti, az örökítõ anyag összeolvadása elmarad. Ez a jelenség az ún. spontán gynogenezis.
  A kikelõ utódok nem hibridek, hanem tiszta ezüstkárászok, amelyek ivarérettségüket valamennyien mint nõstények érik el. Érdekes, hogy ez a jelenség csak az európai ezüstkárászokra jellemzõ. Az ázsiai populációkban - ha kisebb számban is - mindig jelen vannak a hím ezüstkárászok is.
  Szaporodás-biológiájának ez a különlegessége lehetõvé teszi, hogy állománya egy-egy halpusztulás után akár egyetlen példányból is reprodukálódhasson. Gyors elszaporodását azonban nemcsak ez segíti. Apró, 1,5 mm körüli átmérõjû ikráiból egy-egy szezonban Európában 100-400 ezer darabot érlel (BALON 1967a)*. Az ikra lerakása 2 vagy 3 részletben történik, májustól júliusig, alkalmazkodva az éppen nászukat tartó más pontyfélékhez.
  Az elvadult aranyhalak vizeinkben "hagyományos" módon szaporodnak. Keresztezõdésüket megfigyelték már a kárásszal és a ponttyal is.
  Az erõteljes szaporodás következménye, hogy az ezüstkárász gyakran nagy sûrûségben lepi el a vizeket. Növekedési ütemére vonatkozóan nem is lehet általános irányszámokat közölni, mivel az nagy mértékben függvénye az egyes vizekben kialakuló állománysûrûségnek. Számos szerzõ megállapítja, hogy az ezüstkárász a kárásznál gyorsabban növekedik, de ennek bizonyítását azonos körülmények közt sehol sem végezték el. Kivételesen a 3 kg-os tömeget is elérheti, de vizeinkben már az 1 kg-osnál nagyobb példányok is ritkának számítanak.
  Bár táplálékában a bentosz szervezeteken kívül jelentõs szerepet töltenek be a növényi törmelékek is, mégis megállapíthatjuk, hogy a ponty legjelentõsebb táplálékkonkurense. Ráadásul, azok a vizek, ahol a legnagyobb tömegben tenyészik, pontyosításra is alkalmasak.

Hasznosítása:

  Természetes vízi halászatunk zsákmányában jelentõs mennyiséget képvisel, bár nehéz megállapítani, hogy a statisztikákban szereplõ "kárász" és "fehérhal" tömeg mekkora részét alkotja az ezüstkárász. Különösen a holtágakból fogják, ha ott a halászok anyagi érdekeltségi rendszere és az értékesítési lehetõségek azt megfelelõen ösztönzik.
  Hazai viszonyaink közt semmiképpen sem vezethetnek bennünket azok a szempontok, amelyek más országokban az ezüstkárász intenzív telepítését és védelmét indokolják. A volt Szovjetunióban például olyan tavakat és víztározókat népesítenek ezüstkárásszal, amelyekben a ponty nem találna megfelelõ életfeltételeket. Ily módon ezeken a vizeken is elérik az 50-100 kg/ha közötti hozamokat.
  A nem megfelelõen védett tógazdaságokban nagy tömegben jelenhet meg, és a ponty takarmányának fogyasztásával nagy károkat okozhat. Némileg - legalábbis üzemi szempontból - enyhíti kártételét, hogy a 80-as évek elejétõl a lehalászott ezüstkárászt rendkívül magas áron értékesítik horgászvizek népesítésére. E gyakorlatot - úgy tûnik - csak szigorú hatósági eszközökkel lehetne megállítani, amelyekre az okszerû természeres vízi gazdálkodás, a horgászérdekek védelmében is feltétlenül szükség volna.
  A horgászok általában szeretik az ezüstkárászt; nem néznek rá oly ferde szemmel, mint a halászati szakemberek. Ha sikerül egy kószáló csapatra találni a horgásznak, állandó etetéssel egy helyben tudja tartani az ezüstkárászokat és számíthat folyamatos kapásukra. Általában a keszegezéshez használt, könnyû, úszós felszereléssel fogják. Könnyû szállítása, szívós természete miatt az elmúlt évtizedben kialakult csalihal-kereskedelem fõ tárgyává vált.
  Húsa a kárászéhoz hasonló minõségû, sütve igen ízletes.

Leírása:

A kárászhoz, de még inkább a pontyhoz hasonlít. Az elõbbitõl a fekete folt hiánya, az utóbbitól a bajuszszálak hiánya is elhatárolja; mindkettõtõl ezüstös színe. Jellegzetes a hátúszó bognártüskéjénél mutatkozó különbség: a széles kárászé sûrûn, fûrészszerûen fogazott (a fogak száma 30 körüli), az ezüstkárász bognártüskéjén a fogak ritkán állók, nagyok (számuk 10-15). Zömökebb is, mint a széles kárász.

Szaporodása és növekedése:

Ivarérettségét 2-3 éves korban éri el. Szaporodása rendkívül érdekes; mint Pintér írja: "...hazai halaink közül az egyedüli olyan faj, amelynek teljes állománya ikrás egyedekbõl áll. Ezek más pontyfélékkel (ponttyal, bodorkával, vörösszárnyú keszeggel) ívnak össze. Az idegen halfajtól származó sperma behatol ugyan az ikrába, de azt csak fejlõdésre serkenti, az ivarsejtek egyesülése elmarad (gynogenesis). A kikelõ utódok nem hibridek, hanem tiszta ezüstkárászok, ismét ikrások."
Május-júniusban, részletekben ívik, alkalmazkodva az éppen nászukat tartó más pontyfélékhez.
A kárásznál gyorsabban növekedik, amennyiben túlszaporodása nem következik be.

Tartózkodási helye és táplálkozása:

Kedveli a lassú folyókat, csatornákat, a holtágakat, halastavakat, víztározókat. A mocsarakban nem telepszik meg. Az eutrofizálódás következtében egyes vízterületeken állománya a keszegeket is háttérbe szoríthatja, amikor is a ragadozó halak fõ táplálékává is válhat. Tápláléka nagyjából azonos a pontyéval, tehát annak táplálékvetélytársa.

Horgászata:

A széles kárászhoz hasonlóan de nem feItétlenül úszóval, hanem gyakran fenekezve. Csalétkül gilisztát, csontkukacot, továbbá kenyérgyurmát és málégalacsint egyaránt használhatunk. Az etetésre "hálás", helyben tartható hal.

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat